Látom, vérszagra gyűlik az éji vad! Rögvest megugrott a látogatottság ahogy felmerült egy kis színes bulvárhír fájdalomról, problémáról, kínról. Úgyhogy ezentúl ha esik a látogatottság, majd találomra berakok néhány képet balesetekről, árvízekről, tűzvészekről...

Persze csak tréfálok, gondolom az aggódás generálta ezt az érdeklődést. Amit ezennel nagyon köszönök és egyúttal jó híreim vannak.

Csökkent a fájdalom. Ettől függetlenül bementem a kórházba Bende dokihoz, megmutatni magam. Ez egy rendes fickó. Ugyan mindig rohan, de most sikerült öt percet rabolnom az idejéből.

Ő azt valószínűsítette, hogy megemeltem magam. Ez igaz lehet, mert a második szűkítés előtti hétvégén cipeltem fel a 60 kilós leandert a pincéből a teraszra. Már akkor éreztem, hogy ez nem esett jól, mert hasizomból vonszoltam fel lépcsőfokonként. Mondtam is az asszonynak, hogy utoljára liftezett a leander. Vagy megszokja a magyar klímát, vagy visszamehet Horvátországba, döntsön. De a pincébe a továbbiakban nem mehet vissza téli álmot aludni.

Erre jött rá hétfőn a fakezű helyettes ötszúrásos szűkítése, ez így együtt okozhatta a bajt.

Azt mondta el fog múlni, de a biztonság kedvéért felírt valami brutál antibiotikumot is, amivől 3 napig 3x1-et utána öt napig 2x1-et kell szednem, hogy megelőzzön egy esetleges gyulladást. Utálok antibiotikumot szedni, de ez van, nyomok majd mellé Normaflore-t, hátha nem pusztulnak ki szegény hasznos bélbaktériumaim, aggódom értük.

Jó kedvem viszont nyilván nem ettől van.

Hanem mert végre korrektül megvilágosítottak, hogy hányadik szűkítés után okoz az evés igazán nagy gondot. (Mert ugye nekem a második után is csak alig okoz nehézséget alaposan bekajálni)

Nos, ez egyénfüggyő. Valakit már az első szűkítés is megfog, valakit csak a negyedik. Az én formám, hogy ezek szerint én ez utóbbi csoportba tartozom. Éppen ezért szerinte teljesen természetes, hogy az első nagy fogyás óta csak küszködök, ne aggódjak, ne izguljak, be fog indulni a dolog.

Úgyhogy próbálok így tenni és bízni benne. No meg nyomni tovább a sportot, az biztos nem árt. Ma reggel 33 perc alatt úsztam le az 1500 métert a szokásos 35-36 perc helyett. (Arról most ne beszéljünk, hogy húsz éve, élsportoló koromban 22 perc elég volt ehhez)